Szeptember 12-én a tizenötödik ÖrkényKerttel veszi kezdetét az Örkény Színház 2026/2027-es évada. Az idei szezon mottója, az I’m going magyarni azt a kérdést állítja középpontba, mit jelent ma közösséghez tartozni, hogyan alakítja identitásunkat a haza, a család és a történelmi örökség. A következő évadban hat új premier, köztük több kortárs magyar ősbemutató, részvételi színházi produkció, színházi társasjáték és Mácsai Pál új egyéni estje várja a közönséget. Őszi bemutatók Az évad első bemutatója Szilágyi Eszter Anna A nő, aki saját magát kereste című darabja lesz Polgár Csaba rendezésében. Az „izlandi buszos…
Olvass továbbSzerző: KultPress77
Meghirdették az idei ARTtransfer-díjat
Október 4-én éjfélig lehet pályázni az ARTtransfer-díjra, amelyet a kortárs képzőművészet közvetítéséért és népszerűsítéséért dolgozó szakemberek elismerésére ítélnek oda. Idén a mesterséges intelligencia áll a középpontban A Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum nyolcadik alkalommal hirdeti meg a pályázatot, amelyre magánszemélyek jelentkezhetnek 2023 és 2026 között megvalósult projektekkel. Az idei kiírás középpontjában a mesterséges intelligencia pedagógiai hasznosítása áll. Olyan projekteket várnak, amelyek a kortárs képzőművészet közvetítésében, interpretációjában vagy pedagógiai feldolgozásában alkalmazzák az AI-t, illetve a mesterséges intelligenciát a kortárs képzőművészeti alkotások témájaként vizsgálják. A pályázatoknál fontos szempont az önálló gondolkodás…
Olvass továbbHatodik alkalommal rendezik meg az eSzínház Fesztivált
Szeptember 18. és 27. között hatodik alkalommal rendezik meg az eSzínház Fesztivált, Magyarország egyetlen online színházi fesztiválját. A tíznapos esemény 18 válogatott produkción keresztül mutatja be a kortárs magyar színház sokszínűségét.MTI/ KultPress77 Klasszikusok és kortárs művek a programban A fesztivál programjában kőszínházi és független produkciók, klasszikus és kortárs művek, valamint különböző alkotói szemléletek találkoznak. A válogatásban többek között Csehov, Weöres Sándor, Kosztolányi Dezső és Ödön von Horváth művei mellett kortárs magyar szerzők darabjai is szerepelnek. Látható lesz Csehov Ványa bácsija a Soproni Petőfi Színház előadásában, valamint a Sirály a Szegedi…
Olvass továbbPicasso alkotásaiból nyílik kiállítás Temesváron
Szeptember 17-én nyílik Temesváron a Picasso en visite című kiállítás, amelyen a franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményének 69 alkotását láthatja a közönség az Art Encounters új kiállítóterében. MTI / KultPress77 Picasso dél-franciaországi korszaka A tárlat festményeken, rajzokon, metszeteken, litográfiákon és kerámiákon keresztül mutatja be Pablo Picasso dél-franciaországi korszakát. A műveken keresztül a Földközi-tenger fénye, a tenger közelsége, a görög mitológia és Dél-Franciaország sajátos atmoszférája is megjelenik. Picasso 1946-ban kapott meghívást, hogy a Grimaldi-kastélyban dolgozzon, amely akkoriban a térség történeti és régészeti múzeumának adott otthont. A művész olyan alkotói teret…
Olvass tovább„Történetek egy város szívéből” – jubileumi évad a Kecskeméti Színházban
Augusztus 25-én hivatalosan kezdetét vette a 2026/27-es évad a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban. A jubileumi szezon különleges mérföldkő a teátrum életében: októberben lesz 130 éves a színház épülete. Az ünnepi évad a „Történetek egy város szívéből” mottót kapta, amely egyszerre idézi meg Kecskemét és a színház múltját, valamint az elmúlt 130 év színpadi történeteit. A jubileumi évad egyik kiemelt eseménye a nagyszínház első bemutatója, a Kodály – Hegyi éjszakák című dráma lesz. A Kovács Dominik és Kovács Viktor által írt művet Kovács Lehel rendezi. Kodály Zoltán alakja most először…
Olvass továbbMohács 1526: A vereség, amely átírta Magyarország történelmét
Kevés olyan esemény van a magyar történelemben, amely akkora nyomot hagyott a nemzeti emlékezetben, mint a mohácsi csata. 1526. augusztus 29-én nem csupán egy hadsereg szenvedett vereséget: megrendült a középkori Magyar Királyság politikai és katonai rendszere is. A csata következményei hosszú időre meghatározták az ország sorsát, és Mohács máig a magyar történelem egyik legerősebb jelképe maradt. A „mohácsi vész” kifejezés ma is a súlyos nemzeti tragédia szinonimája. Nem véletlenül: a vereséget politikai válság, belháború, újabb oszmán hadjáratok és végül az ország három részre szakadása követte. Mohács története azonban nem csupán…
Olvass továbbSzászvár rejtett kincse – a szászvári várkastély
Szászvár első látásra nem az a település, ahol az ember feltétlenül történelmi látnivalót keres. A Kelet-Mecsek lábánál fekvő nagyközség nyugodtan éli a mindennapjait, az utcákon haladva pedig könnyen tovább is mennénk, ha nem tudnánk, hogy valahol itt egy több évszázados várkastély rejtőzik. Pedig ott van, méghozzá a település központjában. A Templom térre érve aztán már nehéz nem észrevenni. A várkastély nem egy különálló, dombtetőre épített erődítményként magasodik a környék fölé, hanem szinte belesimul a településbe. A körülötte lévő mai Szászvár és a mögötte húzódó évszázadok között éppen ezért különös kontraszt…
Olvass továbbAlsáni Bálint – A torinói béke magyar tárgyalója
Alsáni Bálint a 14. század második felének egyik nagy befolyású magyar főpapja volt. Pécs püspökeként a királyi udvarban is fontos szerepet kapott: több alkalommal járt Itáliában a király megbízásából. 1381-ben a Magyar Királyságot képviselte a Velencével folytatott háborút lezáró torinói béketárgyalásokon. Néhány évvel később bíborossá nevezték ki, miközben továbbra is a pécsi egyházmegye élén állt. Alsántól Bolognáig Alsáni Bálint 1330 körül született Alsán. Gyermekkoráról és családjáról kevés adat maradt fenn. Tanulmányait Bolognában folytatta, ahol egyházjogot tanult. Hazatérése után gyorsan emelkedett az egyházi ranglétrán. 1352-ben már veszprémi kanonok, egy évvel később…
Olvass továbbSzentek és ikonok – Az észak-ciprusi Szent Barnabás-kolostor és Ikonmúzeum
A Szent Barnabás-kolostor és Ikonmúzeum Észak-Ciprus egyik jelentős történelmi emlékhelye. A Salamis ókori romvárosa közelében álló együttes templomában ikonokat láthatunk, az egykori szerzetesi épületekben pedig régészeti leleteket mutatnak be. A kolostor mellett egy kis kápolna is áll, amely a hagyomány szerint Szent Barnabás sírját őrzi. A kolostor több épületből áll, amelyeket egy belső udvar köt össze. A központban a templom található, amely ma Ikonmúzeumként működik. Körülötte az egykori szerzetesi helyiségek sorakoznak, ezekben kapott helyet a régészeti kiállítás.Ha végigjárjuk az épületeket, tulajdonképpen két különböző történetet ismerhetünk meg: az egyik a kereszténységhez…
Olvass továbbIngyenes BFZ-koncert a Hősök terén
Szeptember 12-én 18:30-tól Fischer Iván vezényletével lép színpadra a Budapesti Fesztiválzenekar a Hősök terén. A műsorban Schubert „Befejezetlen” szimfóniája, Arvo Pärt Nyári keringője és Prokofjev Hamupipőke-szvitjének válogatása szerepel. Az esten emutatkozik be nagyközönség előtt a BFZ Gyerekkórusa. A BFZ Gyerekkórusa először lép a közönség elé A koncert egyik újdonsága a Budapesti Fesztiválzenekar frissen alakult gyerekkórusának bemutatkozása. Az együttes Arvo Pärt Nyári keringő című művével lép színpadra. A derűs, játékos darab a nyár természetközeli világát idézi meg. Schuberttől Prokofjevig A műsor Franz Schubert 8. (h-moll, „Befejezetlen”) szimfóniájával folytatódik. A két elkészült…
Olvass tovább