Bemutatkozott Horvát Lili filmje Velencében

Szeptember 2-án, a 83. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál nyitónapján mutatták be Horvát Lili első angol nyelvű filmjét, a Jegyzeteim a Marsról című romantikus drámát. A nemzetközi koprodukcióban készült alkotás a Giornate degli Autori (Venice Days) versenyprogramjának nyitófilmjeként debütált. Világpremier világsztárokkal A velencei világpremieren Horvát Lili rendező mellett a film több magyar alkotója is jelen volt, köztük Csernátony Dóra producer, Maly Róbert operatőr, Szalai Károly vágó és Keresztes Gábor zeneszerző. A vetítésen részt vett a két főszereplő, Mackenzie Davis és Rupert Friend is. Mackenzie Davis többek között a Terminátor: Sötét végzet, A…

Olvass tovább

Tatárjárás : A katasztrófa éve, amely megváltoztatta a királyságot

A 13. század első felében a Magyar Királyság még Európa egyik jelentős állama volt, 1241-ben azonban olyan támadás érte, amely rövid idő alatt alapjaiban rengette meg az országot. A mongol seregek hatalmas erővel törtek be Magyarországra, települések pusztultak el. Emberek tízezrei vesztették életüket, IV. Béla király pedig menekülni kényszerült. A Tatárjárás nem csupán súlyos katonai vereség volt, hanem olyan történelmi fordulópont, amely után Magyarországnak lényegében újra kellett építenie önmagát. A mongolok híre már korábban eljutott A 13. század első felében a mongolok gyors terjeszkedése Európa keleti részét is elérte. A…

Olvass tovább

IV. (Kun) László – Király a széthúzás korában

A 13. század végére a Magyar Királyság politikai viszonyai alaposan megváltoztak. A nagybirtokos főurak egyre nagyobb hatalomra tettek szert, a királyi akarat érvényesítése mind nehezebbé vált, miközben a kunok helyzete és az egyházzal kialakult konfliktusok is újabb feszültségeket okoztak. Ebbe a helyzetbe került IV. László, akit apja, V. István 1272-ben bekövetkezett halála után, mindössze tízévesen koronáztak magyar királlyá. Gyermekkirály a főurak között László már gyermekkorában megtapasztalta, milyen kiszolgáltatott helyzetet jelent a királyi családon belüli hatalmi küzdelem. Nagyapja, IV. Béla és apja, V. István között az 1260-as években súlyos konfliktus alakult…

Olvass tovább

Festett örökség – a hartai tájház

Harta neve talán kevésbé ismert az ország kulturális térképén, mint a nagyobb történelmi és turisztikai központoké, a Duna menti település azonban különleges sváb örökséget őriz. Ennek egyik legjellegzetesebb része a bútorfestés hagyománya, amely sajátos színeivel és növényi díszítésével alakított ki könnyen felismerhető helyi stílust. A hartai tájházban ez a tárgyi világ egykori környezetében ismerhető meg: a bútorok mellett viseletek, használati tárgyak és a mindennapi élet egyéb emlékei is felidézik a település sváb közösségének múltját. A hartai svábok öröksége A tájház egy hagyományos hartai lakóház berendezésén keresztül enged betekintést az egykori…

Olvass tovább

Cápáktól a tigrisekig – a Pécsi Állatkert

Pécs nevét hallva sokaknak elsőre a Zsolnay Negyed, a múzeumok és a történelmi belváros jut eszébe. A város látnivalói között azonban van egy olyan hely is, amely egészen más oldaláról mutatja meg a várost: a Mecsek oldalában fekvő Pécsi Állatkert és Akvárium-Terrárium, Magyarország legmagasabban fekvő állatkertje. A látogatást a víz alatti világgal kezdjük, majd a terráriumokon át fokozatosan jutunk el a szabadtéri kifutókhoz, ahol a kisebb lakóktól egészen a nagy ragadozókig számos állattal találkozhatunk. A víz alatti világ Az akváriumok között haladva rögtön más hangulat fogad bennünket. A nagyobb medencékben…

Olvass tovább

Átadták a Nemzetközi Népismereti Filmszemle díjait

A hagyományőrzéstől az eltűnő közösségeken át egy Mongóliában játszódó road movie-ig számos témát dolgoztak fel az idei Nemzetközi Népismereti Filmszemle díjazott alkotásai. A negyedik alkalommal megrendezett sztánai filmszemlére 55 nevezés érkezett, amelyek közül 36 film került versenybe. Díjak a felnőtt kategóriában A felnőtt kategória első díját Sztanó Hédi „Pörgő-morgó jóember” – In memoriam Novák Ferenc Tata (1931–2024) című filmje kapta, amely a világhírű koreográfus életútját idézi fel pályatársak, barátok és táncosok visszaemlékezésein, valamint archív felvételeken keresztül. A második díjas Keresztes Péter Csak a csend marad című alkotása egy Temes megyei…

Olvass tovább

Átadták a Filmpiknik díjait

Az idei Veszprém-Balaton Filmpikniken csak közönségdíjakat adtak át, két kategóriában. Az egész estés mozifilmek között a Bölöni, az erdélyi legenda és Deák Kristóf Egykutya című filmje kapta a közönség elismerését, az immerzív, vagyis a nézőt bevonó alkotások kategóriájában pedig Sztojánovits Andrea és Zádor Tamás Csontváry – A fotonok nyelvén című munkája bizonyult a nézők kedvencének. Két film kapta a közönségdíjat Az egész estés mozifilmek között két alkotás végzett az élen. Kollarik Tamás és Szabó Attila Bölöni, az erdélyi legenda című filmje Bölöni László, az egyetlen BEK-győztes magyar labdarúgó történetét mutatja…

Olvass tovább

A Somlón talált ezüsttallérok az MNM Hónap kincsei

Júniusban 27 ezüsttallérból álló kincsleletre bukkantak a Somló-hegy lábánál, Borszörcsök határában. A több mint négyszáz éves érméket most a Magyar Nemzeti Múzeumban mutatják be: a lelet a szeptemberi Hónap kincse. Több európai pénzverde érméi A 27 tallér több európai pénzverdéből származik. Tizennyolc darabot II. Ferdinánd idején Tirolban és Ensisheimben vertek, három tallér pedig II. Rudolf magyar és cseh királyhoz köthető. Német és svájci pénzverdék érméi szintén megtalálhatók közöttük. A legfiatalabb darab egy 1593-ban, Körmöcbányán vert tallér. Ez alapján a kincs legkorábban ebben az évben kerülhetett a földbe. A lelet összetétele…

Olvass tovább

Marvel, Dűne és Jumanji – ezek a legjobban várt filmek

A Magyar Film Adatbázis (MAFAB) idén is összeállította, mely filmeket várják a legjobban a magyar nézők az év második felében. A rangsort a Bosszúállók: Doctor Doom ébredése vezeti, mögötte a Dűne – Harmadik rész és Az éhezők viadala: Az aratás hajnala végzett. Nagy visszatérők a lista élén A „dobogón” ezúttal is olyan címek sorakoznak, amelyekhez már jól ismert filmes univerzumok kapcsolódnak. A listát a december 17-én érkező Bosszúállók: Doctor Doom ébredése vezeti, amelyben Robert Downey Jr. Doctor Doom szerepében tér vissza a Marvel világába. Ugyanezen a napon kerül a mozikba…

Olvass tovább

A varázsfuvola áll a Mozart-expedíció középpontjában

Szeptember 9. és 15. között immár második alkalommal kerül megrendezésre a Müpa és a Budapesti Fesztiválzenekar közös programsorozata, a Mozart-expedíció. A minifesztivál középpontjában Mozart utolsó színpadi műve, A varázsfuvola áll. Fischer Iván tizenegy év után ismét színpadra állítja az operát. Fischer Iván újra rendezi A varázsfuvolát A karmester nemcsak vezényli, hanem rendezi is az előadást, amely nemzetközi szereplőgárdával kel életre. Pamina szerepében Samantha Gault, Taminóként Julian Prégardien, Sarastróként Franz-Josef Selig, az Éj királynőjeként Alina Wunderlin, Papagenóként Markus Werba, Papagenaként pedig Sarah Maria Sun lép színpadra. A varázsfuvolát szeptember 9-én, 11-én…

Olvass tovább