Ingyenes BFZ-koncert a Hősök terén1 perc olvasási idő

Szeptember 12-én 18:30-tól Fischer Iván vezényletével lép színpadra a Budapesti Fesztiválzenekar a Hősök terén. A műsorban Schubert „Befejezetlen” szimfóniája, Arvo Pärt Nyári keringője és Prokofjev Hamupipőke-szvitjének válogatása szerepel. Az esten emutatkozik be nagyközönség előtt a BFZ Gyerekkórusa.

A BFZ Gyerekkórusa először lép a közönség elé

A koncert egyik újdonsága a Budapesti Fesztiválzenekar frissen alakult gyerekkórusának bemutatkozása. Az együttes Arvo Pärt Nyári keringő című művével lép színpadra.

A derűs, játékos darab a nyár természetközeli világát idézi meg.

Schuberttől Prokofjevig

A műsor Franz Schubert 8. (h-moll, „Befejezetlen”) szimfóniájával folytatódik. A két elkészült tételből álló mű annak ellenére vált a klasszikus zene egyik legismertebb szimfóniájává, hogy Schubert életében nem hangzott el teljes egészében nyilvánosan. A darabot csak a zeneszerző halála után, közel négy évtizeddel később mutatták be.

Az est Szergej Prokofjev Hamupipőke-szvitjének válogatásával zárul. Az 1. és a 3. szvit tételeiből összeállított program a jól ismert mese világát idézi meg.

A szabadtéri koncerthez a Fesztiválzenekar több ezer ingyenes papírszékkel készül, amelyeket a közönség a koncert után hazavihet.

(Kiemelt kép: BFZ/Stiller Ákos)

További cikkek a rovatban