Madách Imre klasszikusa ezúttal a bábszínház eszközeivel elevenedik meg: a kesztyűsbábok, a marionettek, az árnyjáték és az élőszereplős jelenetek egymást váltva kísérik végig Ádám útját. A Budapesti Bábszínház előadása látványában új megközelítést kínál, miközben Az ember tragédiája örök kérdései – a szabad akarat, a szerelem és az emberi küzdelem értelme – továbbra is a történet középpontjában maradnak.
Bábok, maszkok és élő szereplők
Ádám és Éva Lucifer kíséretében járja végig az emberiség különböző korszakait. Az egyes színekben más-más eszme, vágy vagy társadalmi berendezkedés ígér választ az emberi lét kérdéseire, Ádám azonban újra meg újra szembesül azzal, hogy az elképzelései és a valóság között szakadék húzódik. A történet középpontjában így nemcsak az emberiség útja, hanem a folytonos keresés és az újrakezdés is áll.
A Keresztes Tamás által rendezett előadás egyik meghatározó vonása a különböző színpadi technikák alkalmazása.
A kesztyűsbábok mellett marionettek, maszkos játék, árnyjáték, óriásbábok és tárgyjáték is megjelenik, miközben az élőszereplős játék szintén fontos része a produkciónak. A váltakozó formák új lehetőségeket adnak a történet megjelenítésére, és a bábszínházi eszközök nem szorítják háttérbe a színészi jelenlétet.
A színművészek munkája a színdarab egyik legnagyobb erőssége. Lucifer szerepében Bartha Bendegúz játéka különösen emlékezetes, de Ádám (L. Nagy Attila) és Éva (Csarkó Bettina) megformálói is jól működnek együtt a színpadon. A kisebb szerepek közül Blasek Gyöngyi emelkedik ki, aki a Föld szellemét alakítja. Isten megjelenítése szintén kifejezetten jó ötlet: alakját nem látjuk, csak a hangját halljuk. Ez az egyszerű, mégis hatásos színpadi eszköz jól illik a mű gondolatiságához.
A rendezés kifejezetten jól működik, a különböző technikák alkalmazása ugyanakkor nem mindenhol hat egyformán indokoltnak. Helyenként olyan érzésünk lehet, mintha egy-egy megoldás inkább a változatosság kedvéért került volna a jelenetbe.






Nem minden szín kap azonos hangsúlyt
Az előadás egyes részei részletesen kibontják az adott szín világát, más jelenetek azonban több figyelmet is elbírtak volna.
Ez az egyenetlenség a történetvezetésen is érezhető: miközben bizonyos részek kellő teret kapnak, máshol hiányérzet maradhat a nézőben. A sokféle színpadi megoldás önmagában izgalmas, de nem mindegyik kap akkora szerepet a történet egészében, amekkorát a megjelenése alapján várnánk tőle.
A modern technológia is helyet kap az előadás egyes részeiben. A londoni színnél például kamera segítségével a színpadon zajló játékot a falra vetítik. A különböző bábtechnikák és vizuális megoldások sokasága azonban időnként el is vonja a figyelmet a történetről. A londoni jelenetben a vetítés és a színpadi játék együttes jelenléte nem feltétlenül erősíti egymást, így a látvány néhol a mondanivaló elé kerül.
A 195 perces játékidő kétségtelenül hosszú, és a néző figyelmét is próbára teheti. Madách művének terjedelme, a történelmi színek sokasága és a gondolati rétegek miatt ugyanakkor indokolható.
A hosszúság mégis olyan tényező, amellyel a nézőnek számolnia kell, különösen akkor, ha nem ismeri közelebbről az eredeti művet.
A kérdésekre a nézőnek kell választ találnia
Mi határozza meg az ember sorsát, és mennyiben képes maga alakítani azt? Mit jelent a szabad akarat, és milyen szerepe van a szerelemnek az ember életében? Madách művének kérdéseire az előadás sem ad egyértelmű válaszokat.
Ádám és Éva útja ugyan véget ér, a felvetett dilemmák azonban a nézőben tovább élnek.
„Mondottam ember: küzdj és bízva bízzál!”
(Kiemelt kép és előadás fotók: Piti Marcell // Budapesti Bábszínház)
