Török emlékek a Fővárosban3 perc olvasási idő

A török hódoltság mintegy másfél évszázadon át meghatározta Magyarország történelmét, mégis meglepően kevés kézzelfogható emléke maradt fenn ebből az időszakból. Budapest azonban ma is őriz néhány helyszínt, melyek a 16–17. századi oszmán jelenlétről mesélnek. Türbék, fürdők és egykori dzsámik maradványai idézik fel a főváros törökkori múltját.

Gül Baba türbéje – A legismertebb török emlék

Ha Budapest törökkori emlékei kerülnek szóba, a legtöbb embernek elsőként Gül Baba türbéje jut eszébe. A 16. században épült sírkápolna a Rózsadombon, a Margit híd budai hídfőjének közelében található.

A felújított türbe ma Magyarország egyik legjelentősebb oszmán kori műemléke, amely a muszlim vallás hívei számára fontos zarándokhely. A gondosan kialakított kert és a környékről nyíló panoráma miatt a turisták egyik kedvelt budapesti célpontja is.

A török fürdők évszázadokon át fennmaradt öröksége

A török hódoltság leglátványosabb budapesti emlékei kétségkívül a fürdők. Ezek közül a Rudas, a Császár és a Rác fürdő őrzi leginkább a 16. századi oszmán fürdőkultúra emlékeit.

A Rudas gyógyfürdő forrásait már egy 1292-ben kelt oklevél is említi az alhévizi források között. A fürdőt Ali budai pasa 1556-ban kijavíttatta, majd Szokollu Musztafa pasa jelentősen átépíttette, és Zöldoszlopos fürdőnek nevezte el. A híres török világutazó, Evlia Cselebi útleírásában részletesen beszámolt az épületről.

A mai Császár Fürdő török része a hódoltság idején Veli bej fürdő néven volt ismert. A Víziváros falain kívül, a középkori Felhévíz területén álló épületet szintén Szokollu Musztafa pasa építtette 1570-ben. Nevét Evlia Cselebi feljegyzései is megőrizték.

A Rác fürdő nyolcszögletű kupolacsarnoka szintén a 16. századból származik. A török korban a kisebb fürdők közé tartozott, és Buda 1686-os visszafoglalását is sértetlenül átvészelte. Később több tulajdonosa is volt, napjainkban pedig felújítás alatt áll, így a jövőben ismét méltó módon mutathatja be több évszázados történetét.

Kevésbé ismert törökkori emlékek Budapesten

A fővárosban a fentieken kívül már csak két jelentősebb törökkori emlék található. Az egyik Tojgun pasa egykori dzsámijának feltárt maradványa, amely a kapucinus templom délkeleti homlokzatán látható.

A másik a Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templomban található imafülke, vagyis mihráb. Ez arra emlékeztet, hogy az épület a török hódoltság idején dzsámiként is működött.

További cikkek a rovatban