1707 tavaszán Ónod mellett gyűltek össze a magyar rendek, hogy a szabadságharc jövőjéről és az ország sorsáról döntsenek. A több éve tartó háború ekkorra már jelentős terheket rótt az országra, miközben a kuruc állam működtetése és a katonai helyzet fenntartása egyre nehezebbnek bizonyult.
Kik voltak a „rendek”?
A rendi országgyűlés résztvevőit a magyar társadalom jogilag elkülönülő csoportjai, az úgynevezett rendek alkották. Ide tartoztak a főnemesek és köznemesek, a katolikus és protestáns egyház magasabb rangú képviselői, valamint bizonyos szabad királyi városok követei is.
A döntéshozatalban a nemesség játszotta a központi szerepet, mivel politikai jogai és rendi kiváltságai révén a korszak államszervezésének meghatározó ereje volt.
A szabadságharc háttere
A Rákóczi-szabadságharc 1703-ban indult II. Rákóczi Ferenc vezetésével, amikor a Habsburg-uralommal szembeni elégedetlenség fegyveres felkeléssé szerveződött. A kuruc sereg gyorsan megerősödött, és néhány éven belül az ország jelentős része kuruc ellenőrzés alá került. 1705-ben a szécsényi országgyűlésen létrejöttek a kuruc állam intézményei, és megkezdődött a rendi keretek közötti kormányzás kiépítése.
A helyzet kiéleződése (1706–1707)
A háború előrehaladtával egyre nehezebbé vált a kuruc állam fenntartása. Nőttek a hadsereg ellátásának költségei, csökkentek az ország erőforrásai, a nemzetközi támogatás pedig elmaradt, miközben a Habsburg Birodalom katonai helyzete fokozatosan erősödött.
Az ónodi országgyűlés (1707. május 31.)
Az országgyűlés 1707. május 31-én kezdődött Ónod mellett, egy ideiglenes sátortáborban. A megnyitást ünnepélyes egyházi szertartások és rendi ceremóniák kísérték, azonban a tanácskozás hamar felszínre hozta a meglévő politikai ellentéteket és feszültségeket.
A fő vitakérdések a béke vagy a háború folytatása, az ország erőforrásainak kimerülése, valamint a kuruc állam jövője voltak.
Ónodon nemcsak a trónfosztás kérdése került napirendre, hanem az is, hogyan biztosítható az állam működése az ország erőforrásainak fokozatos kimerülése mellett.
A rendek több fontos határozatot fogadtak el:
- a Habsburg-ház trónfosztása
- Magyarország önállóságának deklarálása a Habsburg-házzal szemben
- az adózás és pénzügyek rendezése a hadsereg fenntartására
- a kuruc hadsereg ellátásának és működésének biztosítása
- az államszervezet megerősítése és működésének rendezése
- a rendek és a központi hatalom viszonyának tisztázása
- a háború folytatásának megerősítése a katonai helyzet fenntartása érdekében
A hagyomány szerint ekkor hangzott el Bercsényi Miklóstól a később híressé vált mondat:
„Eb ura fakó, József császár nem királyunk többé!”
Következmények és a szabadságharc vége
A trónfosztást követően a kuruc állam tovább működött, de a katonai helyzet fokozatosan romlott. A külső támogatás elmaradt, a Habsburg erők pedig egyre nagyobb területeket szereztek vissza.
1711-ben a szabadságharc a szatmári békével zárult le, amely amnesztiát biztosított, de nem valósította meg a kuruc állam politikai céljait.
II. Rákóczi Ferenc nem vett részt a szatmári békét megelőző végső tárgyalásokon, mivel Lengyelországban tartózkodott, ahol I. Péter orosz cártól remélt esetleges támogatást a Habsburgok elleni küzdelem folytatásához. Távollétében a kuruc hadsereg vezetését Károlyi Sándor látta el, aki a katonai helyzet romlása és a hadsereg béke iránti igényének erősödése miatt a fegyveres küzdelem befejezését tartotta az egyetlen reális megoldásnak. A békét végül Rákóczi nélkül kötötték meg, aki azt nem fogadta el, és élete hátralévő részét emigrációban töltötte.
(Kiemelt kép: Illusztráció,AI)
