Cikksorozatunkban Budapest parkjainak kevésbé ismert arcát mutatjuk be 7 részes összeállításokban. 1/7
A budapesti Planetárium a Népligetben hosszú időn át olyan hely volt, ahol a csillagászat nem elmélet maradt, hanem élménnyé vált. A Zeiss Universarium IX vetítőgép által megjelenített égbolt és a kupolát betöltő lézershowk együtt adták azt az atmoszférát, amely miatt a látogatók nemcsak egy előadást kaptak, hanem egy külön világba léptek be – ahol a csillagok tényleg közelebb kerültek.
Egy kupola, ahol más lett az ég
A budapesti Planetárium nem csak egy épület volt a Népligetben. Inkább egy olyan hely, ahová belépve megváltozott az, ahogyan az ember az eget nézi. A kupola alatt a város eltűnt, és helyette ott volt a csillagos égbolt – úgy, ahogy a valóságban ritkán látszik.
Sokan gyerekként jártak itt először, iskolai csoporttal vagy családdal. A sötét terem, a lassan kialakuló csillagkép, a narráció nyugodt ritmusa együtt adta azt az élményt, ami miatt a Planetáriumra később is sokan visszaemlékeznek.
A Zeiss Universarium IX mozgása
A terem közepén állt a Zeiss Universarium IX vetítőgép, és ahogy elindult, az egész tér „életre kelt”. Nem volt különösebb látványos trükk, inkább az a hatás, ahogy a pontszerű csillagok lassan kirajzolták az égbolt teljes szerkezetét.
A gép több ezer csillagot vetített a kupolára, és közben követhetővé tette a bolygók mozgását, az évszakok változását, vagy éppen azt, hogyan „fordul” az égbolt egy másik földrajzi pontról nézve. A kép tiszta volt, egyenletes, és ami a legfontosabb: természetes hatású.
Az élmény lényege sokszor nem a magyarázat volt, hanem az a pillanat, amikor az ember egyszerűen csak felnézett, és felismerte: ezt az eget máskor nem így látja.
Lézershowk: amikor a tér eltűnt
A Planetárium másik arca a lézershowkhoz kötődött. Ilyenkor a kupola már nem égboltként működött, hanem egy teljesen más térként.
A sötétben elindult a zene, és lassan megjelentek a fények: vonalak, formák, mozgó minták, amelyek nem egy képernyőn voltak, hanem körülvettek minden irányból. Nem volt „előtted” a látvány – benne voltál.
A zenei válogatások gyakran ismert albumokra épültek, és a ritmus együtt mozgott a fényekkel. Volt, hogy lassan építkezett, máskor hirtelen váltott, de a lényeg ugyanaz maradt: a hang és a fény egy térben találkozott.
Ami megmarad belőle
A Planetárium élménye nem egyetlen pillanatból állt. Inkább abból az érzésből, amikor a kupola alatt ülve egy időre megszűnt a külvilág, és maradt az égbolt, a fények és a zene.
Sokan nem is konkrét előadásra emlékeznek, hanem arra, milyen volt ott lenni. Felnézni, és azt érezni, hogy a csillagok nem távol vannak – hanem épp akkor, abban a pillanatban közelebb kerülnek.
(Kiemelt kép: A Planetárium kupolája manapság Fotó: Geszti Márk)
