Az építészet témája szövi át a március 27. és május 15. között 10. alkalommal megrendezett Budapest FotóFesztivál programját – hangsúlyozta Mucsy Szilvia fotográfus, a fesztivál igazgatója az esemény pénteki sajtótájékoztatóján. MTI Mucsy Szilvia a fesztivál nemzetközi programjait bemutatva kiemelte, hogy a Műcsarnokkal közösen megrendezett, Utópia című nyitókiállítás a Magnum Photos egyik ikonikus fotográfusa, a svájci René Burri alkotásait mutatja be, aki dokumentarista munkái mellett az építészeti fotóiról és az építészekkel való együttműködéséről is híres. A legfontosabb, később kezdődő kiállításokról szólva elmondta, a fesztivál egyik sztárja Mark Fearnley, akinek művészi street…
Olvass továbbSzerző: KultPress77
Nicola Tesla- az elektromosság üttörője
Életében 146 szabadalmat jegyeztek be a neve alatt. Róla szól cikkünk. Tevékenységét elsősorban az elektromosság, mágnesség és gépészet területén fejtette ki. Több fontos elméleti és gyakorlati részecskefizikai és gravitációs kutatáson kívül a nevéhez kötődik a többfázisú villamos hálózat, a váltakozóáramú motor, az energia vezeték nélküli továbbítása, az energiatakarékos világítás, a távirányítás, a nagyfrekvenciás elektroterápiás készülékek, a napenergia-erőmű és más megújuló energiaforrással működő berendezések, valamint a rádió feltalálása is. Munkássága jelentősen hozzájárult a második ipari forradalomhoz, és döntő mértékben meghatározza jelenkori gazdasági és társadalmi életünket. 1856. Júliusában született, Smiljanban. Édesapja, Milutin…
Olvass tovább7 legérdekesebb látnivaló: Margit-sziget
A régiesebb nevén Nyulak-szigetét szemléztük meg, és válogattuk össze eme szubjektív listát. 1., Zenélőkút A Margit-sziget déli, Margit híd felőli részén található Magyarország legnagyobb zenélő szökőkútja. 1962-ben adták át. Eleinte élőzene szólt a szökőkutaknál, viszont később elektronizálta Schön Gyula. Vandalizmus és az idő vasfoga miatt 1999-re teljesen tönkrement. A 2002-es felújítás után egy ideig újra szórakoztatta és hűsítette a szigeten sétálókat. A főváros 2013 nyarán ismét felújítatta a szökőkutat, valamint a környező területet. 2013 nyarán adták át az új szökőkutat. Zenei repertoárja itt tekinthető meg. 2., A domonkos rendi kolostor…
Olvass továbbA berlini fal leomlása és ami oda vezetett
Magyarország nagyban hozzájárult ahhoz,hogy a német kettéosztottság,és ezáltal kelet- és nyugat Európa megosztottsága megszűnjön. Tette mindezt a Páneurópai piknik megrendezésével,majd a szeptember 11-i határnyitással. Cikkünkből megismerhetőek ezen folyamatok és hazánk ebben betöltött szerepe. Piuszpusztán(közizgazgatásilag Fertőrákoshoz tartozik) megrendezett piknik fontos előzménye volt az ún. Berlini-fal (vasfüggöny) összeomlásához. Magyarország és Ausztria beleegyezésével megnyitották a Szentmargitbánya (Sankt Margarethen im Burgenland) és Piuszpuszta közötti határátkelőhelyet, három órányi időtartamra. Ettől a helytől 4 kilométerre már ezt megelőzően, 1989. június 27-én az akkori osztrák külügyminiszter Alois Mock és magyar kollégája Horn Gyula közösen vágták el a…
Olvass továbbRadnóti Miklós- a modern magyar líra kiemelkedő művelője
A költő 1944 november 9-én, Abda község határában lelte halálát. Radnóti Miklós 1909 Május 5-én, Glatter Miklós néven látta meg a napvilágot. A budapesti Kádár utca 8 alatt található meg szülőháza. Születésekor a még utónevet sem kapott ikertestvére és édesanyja meghalt. Édesapja Glatter Jakab kereskedőként (az akkori elnevezés szerint utazó kereskedő) kereste meg a kenyérre valót. Édesapja, családtagjai tanácsát követve, 1911-ben újból megnősült, felesége az erdélyi zsidó származású Molnár Ilona lett, aki Radnótit úgy szerette, mint saját gyermekét, megteremtette számára a kellemes családi légkört. A költő a nála öt évvel…
Olvass továbbBoszniai háború – a balkáni háború legszörnyűbb konfliktusa
A csupán vallási és etnikai okokból kitört összetűzésben résztvevő nációk mindegyike hallatlan kegyetlenkedéseket követett el. Az áldozatok számát minimum 94.000 becsülik, de valószínűbb,hogy ennél jóval több ember vesztette életét. 1992. januárjában a szerbek kikiáltották a Boszniai Szerb Köztársaságot, mivel nem akartak elszakadni az akkor már felbomlóban lévő Jugoszláviától. Az újonnan létrehozott köztársaság Jugoszlávia részének tekintette magát. Szlovénia, Horvátország és Macedónia ekkorra már kiszakadt Jugoszláviából. 1992. február 29-én és március 1-jén egy referendumot tartottak Bosznia-Hercegovina függetlenségéről az egész köztársaságban. A választók 67%-a vett részt a szavazáson – főleg boszniai horvátok és…
Olvass továbbFekete István- Az erdész-vadász irodalom egyik legismertebb művelője
1900.Január 25-én látta meg a napvilágot, Göllén. Magyarország egyik legismertebb és legkedveltebb erdész és vadász írója. Számos művét fordították le külföldi nyelvre. 2002. Decemberéig legalább 8 700 000 példányban adták ki műveit magyar nyelven. Jókai mellett minden idők legolvasottabb magyar írója. Családi háttere, életútja Édesapja Fekete Árpád tanító, iskolamester és gazdálkodó. Édesanyja Sipos Anna. Meglehetősen keményen fogták gyermekkorában. Az elemi iskola első négy évét (1906–1910) szülőfalujában végezte el, az ötödik évet már Kaposváron (a polgári fiúiskolában) kezdte el, ahová egy év múlva a család is elköltözött. 1923-ban felvették a debreceni…
Olvass továbbA Sziklakórház és elfeledett sebészek
A napjainkban múzeumként müködő létesítmény az 1956-os forradalom idején is fontos szerepet töltött be, ugyanúgy mint az intézmény vezetője és annak helyettese. Mementó. A Sziklakórházat a második világháború idején kezdték el kiépíteni. A már régóta használt –kezdetben óvóhelyként- hely első kiépített épülete a „K” jelzésű riasztóközpont volt,innen üzemeltették a Várnegyed légoltalmi szirénáit. 1941 és ’43 között a kibővítést,épitést megfeszített tempóban hajtották végre,míg végül 1944.február 20-án megnyílhatott. A létesítményt költségkímélési szempontok miatt a barlangrendszerhez igazítva alakították ki : barlangteremből szoba lett, járatból folyosó. „Nagy üzemben” 1944 májusa után kezdett el működni,…
Olvass továbbTörök emlékek a Fővárosban
A török hódoltság mintegy másfél évszázadon át meghatározta Magyarország történelmét, mégis meglepően kevés kézzelfogható emléke maradt fenn ebből az időszakból. Budapest azonban ma is őriz néhány helyszínt, melyek a 16–17. századi oszmán jelenlétről mesélnek. Türbék, fürdők és egykori dzsámik maradványai idézik fel a főváros törökkori múltját. Gül Baba türbéje – A legismertebb török emlék Ha Budapest törökkori emlékei kerülnek szóba, a legtöbb embernek elsőként Gül Baba türbéje jut eszébe. A 16. században épült sírkápolna a Rózsadombon, a Margit híd budai hídfőjének közelében található. A felújított türbe ma Magyarország egyik legjelentősebb…
Olvass továbbPablo, a medveotthon legújabb lakója
A tiszafüreden talált és azóta országos ismertséget szerzett Pablo, a kistigris új fejezethez érkezik: a napokban elhagyta ideiglenes otthonát a Fővárosi Állat- és Növénykertben, és átköltözik végleges lakhelyére, a Veresegyházi Medveotthonba. A fiatal nagyragadozó az elmúlt hónapokban a budapesti állatkert India-házának belső kifutójában cseperedett, erősödött, ahol a gondozók folyamatos felügyelete mellett gyorsan és látványosan nőtt. A megszeppent kölyökből mára energikus, kíváncsi fiatal tigris lett, aki hamarosan birtokba veheti a számára kialakított új, természetközeli élőhelyet Veresegyházon. Ha minden a tervek szerint alakul, az utazás után már rövid időn belül új otthonában is látható lesz,…
Olvass tovább