A Homokhátságtól Burmáig – Németh György fotói Szegeden2 perc olvasási idő

Németh György fotográfus több évtizedes munkásságából nyílik válogatás szeptember 18-án a szegedi Fekete házban. A „Világ kerek, a Föld gömbölyű” című kiállítás több mint harminc fényképen keresztül mutat be hazai és távoli tájakon megörökített arcokat és élethelyzeteket.

Emberek közelről

A több ezer felvételből összeállított tárlaton elsősorban portrék és élethelyzetek jelennek meg. A képeken feltűnik többek között Rózsika néni az ásotthalmi Gátsorról, Imre Mórahalomról, valamint egy erdélyi asszony, aki háza tornácáról tekint a fényképezőgép felé.

A válogatás ugyanakkor nem áll meg a hazai tájaknál. Az utazások során Grúziában, Kirgizisztánban, Iránban, Burmában, Kubában és Görögországban is készültek felvételek, amelyek különböző országok mindennapjaiba és az ott élő emberek életébe engednek betekintést.



Több évtized a fényképezőgép mögött

A fotográfus a Szegedi Fotóklub Kontakt alkotócsoportjában kezdett fényképezni. 1989-től az MTI dél-alföldi régiójának újságíró-fotóriportereként dolgozott, munkáját több alkalommal díjazták a Magyar Sajtófotó Pályázaton. Grafikusként több mint száz könyvben szerepeltek munkái.

2023-ban Fotóriporteri Életműdíjat kapott, 2024-ben pedig a Szegedért Alapítvány Gregor József-díját vehette át.

A „Világ kerek, a Föld gömbölyű” című kiállítás szeptember 18-án 16 órakor nyílik meg a szegedi Fekete házban, és október 31-ig látogatható.

(Kiemelt kép és fotók: a szegedi Móra Ferenc Múzeum bocsátotta rendelkezésünkre)

További cikkek a rovatban