Több mint 200 pályamű érkezett a Néprajzi Múzeum novellaíró pályázatára2 perc olvasási idő

Több mint kétszáz alkotás érkezett a Néprajzi Múzeum novellaíró pályázatára, amelyet a Vágatlanul. Törékeny fényképek valósága című időszaki kiállításhoz kapcsolódva hirdettek meg.

Archív képek mögött rejtőző történetek

A pályázatra 210 mű érkezett, amelyek összesen 55 történeti fényképet dolgoztak fel. A résztvevők a múzeum által közzétett 25 képből álló kurátori válogatásból is választhattak, de sokan a kiállításon találták meg azt a fotót, amely írásuk kiindulópontjává vált.

A novellák visszatérő témái között szerepelt az első világháború időszaka, a családok szétszakadása, a hiány, a várakozás, a veszteség és az emlékezés.

Díjazott pályaművek

A zsűri döntése alapján a pályázat első díját megosztva nyerte el Sinkó Adrienn „Hiányzó öltések” és Major Eszter „Anna Moccanatlan” című novellája. A második díjat Bajnai Zsolt „Alkalmi násznép” című írása kapta.

Különdíjban részesült Szinger Veronika „A Fanto család emlékére” és Demeterné Mérai Mária „Özvegyek hiányzó könnyei” című műve, míg a Z generációs különdíjat Sóvári Eszter „Onkel” című novellája, a kurátori különdíjat pedig Kisbál Mihály „Fenyvesek” című írása nyerte el.

A legjobb történetek antológiában is megjelennek

A pályaműveket Kemecsi Lajos, a Néprajzi Múzeum főigazgatója, Turi Tímea, a Magvető Kiadó főszerkesztője, Bata Tímea, a kiállítás kurátora és Berényi Marianna, a múzeum kommunikációs főosztályvezetője bírálta el.

A szervezők tervei szerint a legjobb alkotások a hozzájuk kapcsolódó történeti fényképekkel együtt 2027-ben antológiában is megjelennek.

(Kiemelt kép: Sarnyai Krisztina/ Néprajzi Múzeum)

További cikkek a rovatban