Tangó ünnep Pécsen1 perc olvasási idő

Szeptember 18. és 20. között hatodik alkalommal rendezik meg a Pécsi Nemzetközi Tangó Ünnepet. A háromnapos program workshopokkal, táncszínházi előadással, élőzenés koncerttel, amatőr táncversennyel és tangóbállal várja az érdeklődőket több pécsi helyszínen.

Tangó a Zsolnay Negyedben

A fesztivál pénteken workshopokkal és a Milonga Bienvenida nyitó táncesttel kezdődik. Szombaton a Zsolnay Negyedben folytatódnak a programok: az Argentin Tangó Táncszínház előadása mellett a II. Pécsi Amatőr Tangótáncverseny is helyet kap a rendezvényen.

Kéméndi Tamás harmonikaművész tangózenéket ad elő, este pedig a Tango Harmony Budapest lép színpadra. A zenekar klasszikus argentin tangókat és Astor Piazzolla műveit is megszólaltatja. A szombati programot Tangóbál zárja.

Ingyenes programokkal várják a közönséget

A kezdők számára ingyenes bemutatóórát tartanak, továbbá a szombati program része a Budai László rendezésében és koreográfiájával készült Létezés című táncszínházi előadás.

A fesztivál vasárnap a Tettyei romoknál zárul Tangópiknikkel. A workshopok és a szombat esti Tangóbál kivételével a rendezvény valamennyi programja ingyenesen látogatható.

A részletes programról a Pécsi Programok oldalán lehet tájékozódni.

(Kiemelt kép: a tavalyi rendezvényen készült, Zsolnay Örökségkezelő bocsátotta rendelkezésünkre)

További cikkek a rovatban