1847, Bécs. Egy néhány napja szült édesanya hirtelen belázasodik. Állapota gyorsan romlani kezd, az orvosok pedig hiába próbálnak segíteni rajta. Néhány nappal később a nő meghal. Akkoriban ez korántsem számított szokatlan jelenségnek. A tragédiák mögött azonban olyan összefüggés húzódott, amelyre egy fiatal magyar orvos, Semmelweis Ignác jött rá. Felismerése később alapjaiban változtatta meg a fertőzések megelőzéséről alkotott gondolkodást.
Egy budai fiúból orvos
Semmelweis Ignác Fülöp 1818. július 1-jén született Budán, a Tabánban. Édesapja, Semmelweis József jómódú fűszer- és gyarmatáru-kereskedő volt, édesanyja Müller Terézia. A család a budai polgárság tehetősebb rétegéhez tartozott.
Fiatalon még nem az orvosi pálya felé indult. Édesapja kívánságára Bécsben jogot kezdett tanulni, ám hamarosan egyre inkább az orvostudomány felé fordult. Pályát változtatott, és beiratkozott az orvosi karra.
Tanulmányait Bécsben kezdte, majd Pesten folytatta. 1844-ben szerezte meg orvosi oklevelét, ezt követően pedig szülészeti és sebészeti képesítést is szerzett.
Pályája kezdetén még nem tudhatta, hogy néhány év múlva egy olyan problémával kerül szembe, amelynek megoldása az egész orvostudomány történetére hatással lesz.
Bécsben szembesült a tragédiával
1846-ban Semmelweis a bécsi Allgemeines Krankenhaus első szülészeti klinikáján kezdett dolgozni tanársegédként. Az intézményben hamarosan feltűnt számára egy nehezen magyarázható különbség.
Az első klinikán lényegesen több nő halt meg szülés után, mint a másodikon, pedig ugyanabban a kórházban, hasonló körülmények között látták el a betegeket.
Semmelweis keresni kezdte az okot. Az első klinikán orvosok és medikusok vezették le a szüléseket, akik rendszeresen részt vettek boncolásokon. A második klinikán főként szülésznők dolgoztak.
A két osztály közötti különbség egyre fontosabbá vált számára.
A felismerés
1847 tavaszán közeli kollégája, Jakob Kolletschka egy boncolás során megsérült. Röviddel később meghalt, tünetei pedig több ponton hasonlítottak azokhoz, amelyeket a gyermekágyi lázban elhunyt nőknél tapasztaltak.
Ekkor kezdte összekapcsolni a két jelenséget.
Arra jutott, hogy az orvosok és medikusok a boncteremből olyan fertőző anyagot vihetnek át a szülő nőkre, amely súlyos betegséget okoz. A felismerés egyszerűnek tűnt, következményei azonban óriásiak voltak.
Semmelweis elrendelte, hogy az orvosok és medikusok klórvizes oldattal mossanak kezet, mielőtt a szülő nőket megvizsgálják.
Az eredmény rövid idő alatt megmutatkozott: a halálozás drámai mértékben visszaesett.
Azt még nem tudta pontosan megmagyarázni, mi okozza a fertőzést.
A baktériumok szerepét a korszak tudománya még nem ismerte úgy, ahogyan később Pasteur és más kutatók munkája nyomán megértették. A számok azonban világosan jelezték, hogy a kéz fertőtlenítése életeket ment.
Nehéz fogadtatás
Semmelweis azt várta, hogy eredményei meggyőzik majd az orvostársadalmat. Ez azonban nem történt meg.
A kor orvostudományában számos, egymással versengő elképzelés élt a betegségek okairól. Következtetése ráadásul kellemetlen kérdést vetett fel: ha az orvosok és medikusok valóban közvetíthetik a halált okozó anyagot, akkor saját gyakorlatuk is hozzájárulhatott a betegek halálához.
Egyre határozottabban próbálta bizonyítani igazát. Nem mindig diplomatikusan lépett fel, szakmai konfliktusai pedig megszaporodtak.
1849-ben elveszítette bécsi állását. Felismerése azonban nem maradt Bécsben.
Visszatérés Pestre
Semmelweis 1850-ben visszatért Pestre, ahol előbb a Rókus Kórházban dolgozott, majd 1855-ben a pesti egyetem szülészetprofesszora lett. Magyarországon folytatta a fertőzések megelőzésével kapcsolatos munkáját.
A tisztaság és a fertőtlenítés fontosságát következetesen hangsúlyozta, és igyekezett a gyakorlatban is alkalmazni azokat az elveket, amelyekkel már Bécsben jelentősen csökkentette a halálozást.
1861-ben megjelent fő műve, „A gyermekágyi láz kóroktana, fogalma és prophylaxisa”, amelyben részletesen kifejtette felismeréseit és a megelőzés módszereit.
Munkája azonban ekkor sem hozta meg számára azt az elismerést, amelyre számított.
Az „anyák megmentője”
Életében nem vált világszerte ünnepelt tudóssá. Sok kortársa nem fogadta el következtetéseit, felismerésének jelentőségét pedig csak később kezdték igazán megérteni.
Az „anyák megmentője” elnevezés is csak halála után kapcsolódott hozzá. Rákosi Jenő 1894-ben nevezte így egyik írásában.
A megnevezés azonban jól összefoglalja munkájának jelentőségét. Egy olyan korban, amikor a szülés egy nő számára komoly életveszéllyel járhatott, egy egyszerű, következetesen alkalmazott higiéniai szabály jelentősen csökkenthette a halál kockázatát.
A tragikus életvég
Semmelweis magánélete és szakmai pályája sem alakult úgy, ahogy remélte. Feleségét, Weidenhofer Máriát 1857-ben vette el, házasságukból öt gyermek született, közülük azonban csak három érte meg a felnőttkort.
Az 1860-as évek közepére viselkedése megváltozott. Egyre zaklatottabbá vált, szakmai és személyes konfliktusai pedig tovább mélyültek.
1865 júliusában családja és kollégái Bécsbe vitték. A döblingi elmegyógyintézetbe került, ahol augusztus 13-án, mindössze 47 éves korában meghalt.
Halálának pontos körülményei körül azóta is vannak viták. A korabeli beszámolók szerint az intézetben sérülések érték, és halálát súlyos fertőzés okozta. A későbbi értelmezések között azonban vannak eltérések abban, hogy pontosan mi vezetett a halálához.
Különös történelmi iróniája életének, hogy az az orvos, aki pályafutása során a fertőzések veszélyére figyelmeztetett, maga is egy súlyos fertőzés következtében halt meg.
Az utókor igazolta
Semmelweis halála után munkája egy ideig nem kapta meg a neki járó figyelmet. A 19. század második felének orvostudományi fejlődése azonban fokozatosan igazolta felismerésének jelentőségét.
Louis Pasteur kutatásai nyomán egyre világosabbá vált a mikroorganizmusok szerepe a fertőző betegségekben, Joseph Lister pedig az antiszeptikus sebészet gyakorlati alkalmazásában ért el jelentős eredményeket.
Ezek a felfedezések új megvilágításba helyezték a korábbi felismeréseket is.
Semmelweis ugyan még nem ismerte a baktériumokat, de felismerte a kapcsolatot a fertőző anyag átvitele és a betegek halála között. Megfigyelte, hogy az orvosok kezén keresztül is továbbterjedhet valami, ami korábban számos nő halálát okozta, és a probléma ellen egy egyszerű, de hatékony módszert alkalmazott.
Életében kevés elismerést kapott. Halála után azonban egyre világosabbá vált, hogy felismerése nem egyetlen kórházi osztály problémájának megoldása volt, hanem a modern fertőzésmegelőzés egyik fontos előzménye.
(Kiemelt kép: Forrás: google képkereső)
