Budapestre érkezik A$AP Rocky világturnéja1 perc olvasási idő

Október 5-én a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet A$AP Rocky. Az amerikai rapper a Don’t Be Dumb World Tour európai állomásaként érkezik a magyar fővárosba.KultPress77 / MTI

A világturné részeként érkezik Budapestre

A koncertet szervező Live Nation tájékoztatása szerint a budapesti fellépés a turné újonnan bejelentett állomásai közé tartozik. A világkörüli koncertsorozat a Don’t Be Dumb című albumhoz kapcsolódik, amely nyolc év után az előadó első új stúdiólemeze. Az ötvennél is több állomást felvonultató turné május végén indult Észak-Amerikában, majd augusztustól Európában és az Egyesült Királyságban folytatódik. A körút többek között Londont, Milánót, Münchent, Stockholmot, Berlint és Párizst is érinti, az új helyszínek között pedig Budapest mellett Prága, Zágráb és Belgrád is szerepel.

Június elején indul a jegyértékesítés

A szervezők tájékoztatása szerint a koncertprogramban az új album dalai mellett A$AP Rocky legismertebb slágerei is helyet kapnak. A budapesti közönség így a rapper aktuális koncertprodukcióját láthatja, amely a Don’t Be Dumb korszak első nagyszabású világturnéjának része. Az elővételes jegyértékesítés június 4-én 9 órakor indul a Live Nation rendszerében, míg a teljes körű jegyértékesítés június 5-én 9 órától kezdődik.

(Kiemelt kép: Illusztráció,Pixabay)

További cikkek a rovatban