Vágtatott kastélylépcsőkön, átugratott kocsikon és fittyet hányt a veszélyre – Sándor Móric neve egyet jelentett a vakmerőséggel. A 19. századi magyar arisztokrata nemcsak különc főúr volt, hanem élő legenda, akinek lovasmutatványairól egész Európa beszélt.
Egy gróf, aki más volt, mint a többiek
A reformkori Magyarország arisztokratái közül sokan politikai pályán mozogtak, birtokokat igazgattak vagy a bécsi udvar világában keresték helyüket. Sándor Móric azonban ettől eltérő irányt vett.
1805.05.23.-án született magyar főnemesi családban. A társadalmi helyzete alapján adott volt a megszokott pálya: birtokigazgatás, udvari jelenlét, kapcsolódás a bécsi arisztokráciához. A lovaglás a korszak nemességében alapvető készség volt, nála viszont fokozatosan elmozdult a megszokott szereptől.
Nem a reprezentáció része maradt, hanem egyre inkább a kockázat terepe lett.
A legendás mutatványok
Az „ördöglovas” becenevet nem véletlenül kapta. A korabeli visszaemlékezések szerint Sándor Móric lovas teljesítményei rendszeresen kiléptek a megszokott arisztokrata lovaglás kereteiből, és olyan helyzetekhez kötődtek, amelyek inkább a kockázatvállalásról, mintsem a sportteljesítményről szóltak.
A legismertebb hozzá kötött mutatványok és esetek:
- Sándor-ugrás: a források szerint egy kastélybelsőhöz vagy szűk udvari térhez kötődő helyzetben hajtott végre lovas ugrást egy olyan akadályon keresztül, amelyet a kortárs környezet nem lovas megoldásra tartott alkalmasnak. Az eset a róla szóló történetekben a kontrollált kockázatvállalás egyik jelképe lett.
- Kastélylépcsőn vágtatás: több visszaemlékezés is említi, hogy lóháton vágtatott fel és le kastélylépcsőkön, olyan terekben, amelyek eredetileg nem lovas használatra készültek.
- Átugratás szekereken és kocsikon: a történetek szerint akadálypályaszerű helyzetekben szekereket és kocsikat is átugratott teljes vágtában, ami a korabeli arisztokrata lovaglási gyakorlatban rendkívülinek számított.
- Bécs–Bajna vágtája: a bécsi arisztokrata közegtől a magyarországi bajnai birtokig tartó rendkívüli lovaglásként maradt fenn, amelyet a kortárs elbeszélések nem egyszerű utazásként, hanem folyamatos, megszakítás nélküli vágtaként írnak le.
Az arisztokrata lázadó
Bár grófi rangja révén a társadalom elitjéhez tartozott, viselkedése sokszor inkább emlékeztetett egy kalandoréra, mint egy főnemesére. Nem szerette a kötöttségeket, és gyakran figyelmen kívül hagyta a kor szigorú társadalmi szabályait.
E szabadságvágy tette egyszerre csodálttá és botrányossá. Voltak, akik hősként tekintettek rá, mások őrültnek tartották. Ő azonban nem törődött a véleményekkel. Életét saját szabályai szerint élte, és minden helyzetben a határokat kereste.
Kapcsolata Európa elitjével
Sándor Móric nemcsak különc lovas volt, hanem Európa előkelő köreinek ismert alakja is. Lánya, Sándor Paulina révén rokoni kapcsolatba került Klemens von Metternich családjával, amely a korszak egyik legbefolyásosabb politikai köre volt.
Paulina később híres társasági szereplővé vált Párizsban és Bécsben, miközben apja neve tovább élt az arisztokrata közegben – elsősorban a róla szóló történetek miatt.
A végzetes baleset
A folyamatos veszélykeresésnek végül súlyos ára lett. Egy lovasbaleset során olyan fejsérülést szenvedett, amelyből soha nem épült fel teljesen. A sérülés után viselkedése megváltozott, mentális állapota fokozatosan romlott, és egyre inkább visszavonultan élt.
A hajdani vakmerő lovas, aki korábban egész Európát lenyűgözte, élete végére megtört emberré vált.
Az ördöglovas öröksége
1878. 02.23.-án halt meg.
Ma a bajnai Sándor–Metternich-kastély őrzi emlékét, ahol a látogatók megismerhetik az ördöglovas történetét és a reformkori magyar arisztokrácia világát.
Alakja azért maradt fenn a magyar emlékezetben, mert tökéletesen megtestesítette a romantika korának hősét: fékezhetetlen, szenvedélyes és vakmerő volt. Egy ember, aki nem ismert félelmet – és éppen ezért vált legendává.
(Kiemelt kép: Internet, Illusztráció)
