Hatodik alkalommal rendezik meg az eSzínház Fesztivált2 perc olvasási idő

Szeptember 18. és 27. között hatodik alkalommal rendezik meg az eSzínház Fesztivált, Magyarország egyetlen online színházi fesztiválját. A tíznapos esemény 18 válogatott produkción keresztül mutatja be a kortárs magyar színház sokszínűségét.MTI/ KultPress77

Klasszikusok és kortárs művek a programban

A fesztivál programjában kőszínházi és független produkciók, klasszikus és kortárs művek, valamint különböző alkotói szemléletek találkoznak. A válogatásban többek között Csehov, Weöres Sándor, Kosztolányi Dezső és Ödön von Horváth művei mellett kortárs magyar szerzők darabjai is szerepelnek.

Látható lesz Csehov Ványa bácsija a Soproni Petőfi Színház előadásában, valamint a Sirály a Szegedi Pinceszínháztól. A Miskolci Nemzeti Színház A kétfejű fenevad, a Studio K Színház pedig a Nero – A semmi nem a tied. Csak a minden. című előadással érkezik.

A program része Goldoni A hazug című komédiája a Vígszínházból, Büchner–Tom Waits–Kathleen Brennan Woyzeckje és Térey János A Nibelung-lakópark című műve a Vörösmarty Színháztól, valamint Pintér Béla és Darvas Benedek GYÉVUSKA című előadása a Weöres Sándor Színháztól.

Tíz nap, 18 előadás

„Az eSzínház Fesztiválon évről évre olyan előadásokat mutatunk be, amelyek a képernyőn is önálló, erős színházi élményt teremtenek” – mondta Légrádi Gergely, az eSzínház vezetője.

Hozzátette: a kamera nem pusztán rögzíti a színpadi történéseket, hanem új nézőpontokat is kínál, és olyan részleteket hozhat közelebb, amelyek a nézőtérről másként érzékelhetők.

A fesztivál tíz napja alatt valamennyi előadás korlátlanul megtekinthető egyedi jeggyel vagy bérlettel. A kedvezményes early bird bérletek augusztus 24-től érhetők el.

Szakmai és közönségdíjak

A produkciókat szakmai zsűri értékeli. A testület tagja Radnay Csilla színművész, Szenteczki Zita rendező, Crespo Rodrigo színművész-igazgató, Jászay Tamás színikritikus és Légrádi Gergely, az eSzínház vezetője.

A szakmai elismerések mellett az Art is Business, a Klasszik Rádió, a Papageno és a Szófa Irodalmi Portál különdíjait is átadják. A közönség ezúttal is szavazhat kedvenc produkciójára, így dől el az eSzínház Fesztivál Közönségdíja.

(Kiemelt kép: illusztráció,Pexels.com)

További cikkek a rovatban