Apródok veszik birtokba az Egri várat2 perc olvasási idő

Augusztus 7–9. között rendezik meg a II. Apródfesztivált az Egri várban. A háromnapos esemény a gyermekek és családok számára mutatja be a vár történelmi világát játékos formában, kézműves foglalkozásokkal, előadásokkal és hagyományőrző programokkal.

Történelmi örökség játékos formában

A fesztivál augusztus 7-i szakmai napján az érdeklődők az Apródfesztivál Kalandbérletével kapcsolódhatnak be a programokba. Tárlatvezetések indulnak a „Valide Sultan Hamam”, valamint „Az egri vár története” című kiállításokban, amelyek a török kori fürdőkultúrát és a középkori Eger történetét mutatják be.

A „Tárgydoktorok” interaktív program a restaurátorok munkájába enged betekintést, a látogatók pedig egy műtárgy-puzzle segítségével maguk is kipróbálhatják a töredékek összeillesztését. A török kor hagyományai viseletekkel, történetekkel és gasztronómiai bemutatókkal jelennek meg a várban.

Gyermekprogramok a vár falai között

Augusztus 8-án és 9-én a családi programok kerülnek előtérbe. A gyermekek a Cipóosztó házban a kenyér- és kalácssütés folyamatát ismerhetik meg, kézműves foglalkozásokon vehetnek részt, valamint reneszánsz játékokat próbálhatnak ki.

A fiatalabb korosztály számára szervezett apródkaland során az Egri vár kazamatái is felfedezhetők. A föld alatti járatokban zajló kincskeresés a 4–6 és a 7–10 éves gyermekek számára külön programként valósul meg.

Hagyományőrzés, zene és színház

A fesztivál idején több hagyományőrző csoport idézi meg a vár történelmi korszakait. A Bajvívó Magyarok vitézi próbákkal és hadi bemutatókkal készülnek, a Mathias Rex Hagyományőrző Egyesület a német landsknechtek életét mutatja be, az Egri Vitézlő Oskola pedig a korabeli orvoslás és gyógynövények világába kalauzolja a látogatókat.

A programokat középkori zene, reneszánsz táncok, zászlódobáló bemutatók, valamint a Kackiás Folkszínház és a Harlekin Bábszínház mesejátékai egészítik ki.

A II. Apródfesztivál teljes programja az Egri vár honlapján érhető el:
https://egrivar.hu/hu/programok/ii-aprodfesztival-410

(Kiemelt kép: Google képkereső)

További cikkek a rovatban