A régészek feltételezése szerint a zalacsányi Örvényeshegyi pálos kolostor alapítójának sírhelyére bukkantak a feltárás során. A lelet azonosítását antropológiai és DNS-vizsgálatokkal ellenőrzik, az eredmények fontos adalékot jelenthetnek a középkori kolostor történetének kutatásában. Keszthely TV / KultPress77
Újabb eredmények az ásatáson
A 2021 óta zajló kutatás idei, negyedik ásatási szakasza júniusban kezdődött. A régészek a feltételezett alapítói sír mellett több középkori leletet is találtak, köztük harangnyelvet, könyvkapcsokat, pénzérméket, tollat és kályhacsempe-töredékeket.
A sír vizsgálata során kiderült, hogy a temetkezést korábban kifosztották. A középkori templomokban gyakran az oltár előtti területen keresték a gazdagabb nemesek sírjait, mivel az elhunytak mellé értékes tárgyakat is helyezhettek. A kutatók szerint a sír elhelyezkedése és a feltárt maradványok alapján merült fel, hogy a kolostor alapítójának nyughelyét találhatták meg. A végleges azonosítást a további vizsgálatok eredményei adhatják meg.
A kolostor múltjának újabb részletei
A feltárás során előkerültek az alapító sírját fedő márvány sírkő korábban hiányzó töredékei is. A sírkő két darabját korábban Nagykanizsán és Sopronban őrizték, a most megtalált részek pedig hozzájárulhatnak az emlék rekonstrukciójához.
Az ásatás más területein is jelentős leletek kerültek elő. A nyugati kolostorszárnynál megtalálták a kerengő téglapadlóját, valamint újabb falmaradványokat is feltártak. Ezek alapján a kutatók arra következtetnek, hogy a kolostor mellett további melléképületek is állhattak.
A feltárást a Zalaegerszegi Múzeumok Igazgatósága végzi Simmer Lívia és Havasi Bálint vezetésével. A régészek munkáját önkéntesek és helyi segítők is támogatják.
(Kiemelt kép: Keszthelyi TV)
