Több mint 1100 éve érintetlenül nyugvó honfoglalás kori harcosok sírjaira bukkantak Akasztó határában a régészek. A kitűnő állapotban fennmaradt leletek között egy ezüstlemezzel díszített tarsoly és gazdagon díszített övszerkezet is előkerült. A különleges felfedezés most először látható a Magyar Nemzeti Múzeum „Hónap kincse” kamaratárlatán.
Páratlan állapotban fennmaradt leletek
Kivételes jelentőségű honfoglalás kori leletegyüttes került elő Bács-Kiskun vármegyében, Akasztó határában: három, a 920–930-as évekből származó harcos szinte érintetlen sírját tárták fel a régészek. A felfedezés legkülönlegesebb darabja egy ezüstlemezzel díszített tarsoly és egy rendkívül gazdag övszerkezet, amelyek több mint 1100 év után is páratlan állapotban maradtak fenn.
A leggazdagabb sírban egy 17–18 éves, magas rangú harcost temettek el. Selyemövét aranyozott ezüst csüngős veretek díszítették, oldalán pedig díszes tarsoly függött. A lelet egyedülálló értékét az adja, hogy a ruházat, az öv és a tarsoly szerves részei is megőrződtek, így a régészek az együttest eredeti helyzetében, úgynevezett „in situ” módon emelhették ki.
Önkéntesek fedezték fel a lelőhelyet
A korábban ismeretlen lelőhelyet a Kecskeméti Katona József Múzeum közösségi régészeti programjának önkéntesei fedezték fel. A feltárást a Magyar Nemzeti Múzeum és a Kecskeméti Katona József Múzeum közösen végezte.
A különleges leletek most a Magyar Nemzeti Múzeum májusi Hónap kincse kamaratárlatán láthatók „Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából” címmel. A kiállítás nemcsak a tárgyakat mutatja be, hanem betekintést nyújt a régészeti kutatás folyamatába és a feltárások kulisszatitkaiba is.
Dr. Zsigmond Gábor, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója a megnyitón hangsúlyozta: a felfedezés új és meghatározó adatokkal gazdagítja a honfoglalás kori társadalom és a Duna–Tisza köze hatalmi viszonyainak kutatását.
„Egy 1100 éves pillanatot fogtunk meg”
A kutatás egyik vezetője, Wilhelm Gábor régész egy szemléletes hasonlattal írta le a leletek jelentőségét:
„Van egy ajtó, ami mögött egy 1100 éves harcos áll. Szerencsére azon az ajtón volt egy kulcslyuk, amibe bele tudtunk nézni. Amit láttunk ezen keresztül, az egy 1100 éves pillanat, amit megfogtunk.”
Filmsorozat is készül a feltárásról
A kutatás tudományos szempontból is kiemelkedő: a három harcos maradványait minden korábbinál szélesebb körű archeológiai, archeogenetikai és természettudományos vizsgálatoknak vetették alá. A munkában több hazai intézmény szakemberei működtek közre.
Az akasztói feltárásról a Magyar Nemzeti Múzeum filmsorozatot is készít, amelynek első része már elkészült, a további epizódok pedig a genetikai kutatásokat, a sírokban talált lómaradványokat, a laborvizsgálatokat és az előkerült érméket mutatják majd be. A filmek a múzeum YouTube-csatornáján is megtekinthetők.
A „Hónap kincse” kamaratárlat 2026. június 7-ig látogatható a Magyar Nemzeti Múzeum Déli Kandallótermében.
(Kiemelt kép: Magyar Nemzeti Múzeum bocsátotta rendelkezésünkre)
